Hírek
2024. ápr. 19.
Kürtösi József
I. Dankó Tavaszi hadjárat
Tizenöt csapat, közel 100 diák vett részt az I. Dankó Tavaszi Hadjárat honvédelmi versenyen, Kiskunfélegyházát az alábbi Kossuthos kadétok képviselték: Törteli Cintia, Krupa Beatrix, Meleg Marcell István, Kratok Ádám Péter és Kiss Marcell Patrik.
„Kilencedikes diákjaink ügyesen helyt álltak, a feladatokat megfelelően teljesítették és értékes tapasztalatokat szerezhettek, amit majd kamatoztatni tudnak az elkövetkező években, további versenyeken is. A nagyobb távolság ellenére megérte részt vennünk, mert kadétjaink egy életre szóló élménnyel gazdagodtak. Külön érdekességként élték meg, hogy Biri mellett található Le Till kúriában voltunk elszállásolva kiváló körülmények között.
A versenyszámokat tekintve volt akinek a mátrix pálya ellenőrző pontjai másnak a túlélési gyakorlat tetszett a legjobban. Abban mind egyetértettek, hogy a váltófutás az erdei homokos talajon a 4 kg-os gépkarabéllyal nem a legkönnyebb feladatok közül való és érdemes a fizikai állóképességet tovább fejleszteni. Csapatként jól kiegészítették, segítették egymást, az elsősegély nyújtás feladatnál voltak talán a legügyesebbek, de az akadálypálya vagy a kézigránát célba hajítás is jól ment.” – értékelte Magyari Levente, honvédelmi kadét program oktató, aki elkísérte a tanulókat a versenyre.
Azokat az iskolákat várták a megmérettetésre, akik a Honvéd Kadét Program 1-es fokozatában vesznek részt és heti 1-2 órában honvédelmi alapismerteteket oktatnak. A diákok több órán keresztül voltak talpon, bejárták az egész települést, hogy megoldják a versenyfeladatokat, szám szerint tízet, amelyekre mindig 8 perc állt rendelkezésre. Komoly versenyszámok várták a tanulókat az I. Dankó Tavaszi Hadjárat honvédelmi megmérettetésen, volt például légpuska lövészet, menedéket is építettek, tüzet kellett gyújtani és a fizikai állóképességüket is felmérték. A szervező Dankó Pista Nevelő-Oktató Központ hagyományteremtő szándékkal hívta életre a versenyt, amelyre első alkalommal 15 csapat nevezett és összesen mintegy száz diák vett részt.
„Nagyon ügyesek a kadétok. A versenyen vegyes a korosztály, tehát vannak kilencedikesek és vannak végzősök is, így nyilván a tudásszintjüket nem lehet összehasonlítani, de azt gondolom, a motiváció megvan mindenkinél. Megvan a lelkesedés, van egy alaptudás, emellett nyilván mindenkinek van úgymond gyenge pontja, amit mondjuk kevésbé gyakorolt, még nem olyan tapasztalt benne. Azt tapasztaltam, hogy az íjászat az sok mindenkinek a gyengébb pont, amit még erősíteni kell, de ez teljesen rendben van, hiszen erről szól ez a 4 év, hogy alapkészségeket tanulnak meg. Az a legfontosabb, hogy tudjanak csapatban dolgozni, legyenek motiváltak, jól tudják kezelni a stresszhelyzeteket, és ez így szerintem teljesen megvalósul” – nyilatkozta Márton Boglárka főhadnagy, szervező.
„Közel 10 000 kadét van jelen pillanatban országszerte, 2016-ban egy sem volt.” – emlékeztetett Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.
A hosszú út közben étkezésre megállt a csapat a Tisza-tónál, ami szintén hozzájárult az élmények gazdagításához. A hazatérő tanulók jelezték, hogy jövőre még jobban felkészülnek és már lelkesen várják a következő megmérettetési lehetőséget.
Köszönjük a meghívást és a részvételi lehetőséget a szervező Dankó Pista Nevelő-Oktató Központ tanárainak és Almási Katalin igazgatónőnek, aki egyben Biri község polgármester asszonya is.
A verseny során Magyari Levente kísérőtanár készített pár rövid videót és néhány képet a versenyzőkről:
Az akadálypálya:
https://youtu.be/wbHVlks9k20
Kratok Ádám fut a lőszeres ládával:
https://youtu.be/kxjCQ1mI-uE
Légpuska lövészet:
https://youtu.be/fAHhajO8XbI
Váltófutás gumikarabéllyal:
https://youtu.be/mphQTZ3zJLs
Tudósítás is készült a Nyíregyházi televízióban:
https://www.youtube.com/watch?v=cFl4clJXZNo
Képgaléria is készült a versenyről:
https://dankop.hu/galeria/195/i-danko-tavaszi-hadjarat
Összeállította, Magyari Levente – kadét oktató, nevelőtanár
További képek megtekinthetőek a képre kattintva:
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
![A Szakma Sztár Fesztivál dobogós helyezetteit köszöntötték a Parlamentben](https://kiskunhalasi-kossuth.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_20240620_102620_0ac35152d5.jpg)
A Szakma Sztár Fesztivál dobogós helyezetteit köszöntötték a Parlamentben
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az idén már XVII. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált. A versenyzőket és a felkészítőket június 20-án egy ünnepség keretében látták vendégül a Parlamentben. Az emléklapokat Kövér László az Országgyűlés elnöke adta át.
2024. jún. 24.
Kürtösi József
![Országos Atlétikai Diákolimpia (Kapás László 3/11/2 - Tóth Bence 11/a - Juhász Gergő 3/11/2 - Nagypál Dávid Róbert 2/10/2)](https://kiskunhalasi-kossuth.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_20240525_171037_bdb0b05480.jpg)
Diákolimpia beszámoló
Iskolánk diákjai május 25-én részt vettek az idei Országos Atlétikai Diákolimpián, ahol a 4x100 méteres váltófutásban a 9. helyen végeztünk. Ez az eredmény különösen figyelemre méltó, tekintettel a számos hátráltató tényezőre és a sérülésekre, amelyekkel szembesültünk a verseny előtt.
2024. máj. 28.
Kürtösi József
![Diákfeszt horgászverseny 3. kép](https://kiskunhalasi-kossuth.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_20240524_135454_86ac92d9be.jpg)
Kossuthos siker a Diákfeszt horgászversenyén
A 2024-es Diákfeszt keretein belül megrendezett horgászverseny első és második helyezettjei középiskolás kategóriában a Kossuth növendékei.
2024. máj. 24.
Kürtösi József