A városi megemlékezést a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezte, iskolánk tanári kórusa és diákjai -Ádám Dóra, Bács Luca, Juhász Máté versekkel és Kossuth-nótákkal készültek, a turini remete kiemelkedő történelmi szerepéről, kultuszáról Makra Flóra mondta el gondolatait. A műsor összeállítói Hideg János és Adorján Ferencné voltak. A megemlékezés méltóságát kadétjaink megjelenése és a koszorúzásban való részvétele is emelte.

 

Szerencsés nemzetnek mondhatjuk magunkat, hiszen történelmi hányattatásaink közepette -sőt épp ezért- mindig akadt olyan reformer, ellenzéki politikus, vezérlő fejedelem, aki a megpróbáltatás idején iránymutatónk, afféle világítótornyunk tudott lenni. A reformkor és a szabadságharc ideje külön bővelkedett ilyen elhivatott személyekben, apostolokban. A segesvári eltűnésével örökifjúnak megmaradt lánglelkű költő, vagy a Lánchidat megálmodó, később démonaival küzdő legnagyobb magyar mellett Kossuth apánk az az államférfi, aki máig ható kultuszával leginkább megtestesíti történelmünk egyik legfényesebb időszakát.

 Ma, halálának 130. évfordulóján rá emlékezünk.

 Tanulmányaink során egyre bővül tudásunk Kossuth politikai törekvéseiről, a haza felemelését célzó tevékenységéről, és a magyarság nem évülő tisztelete nyilvánul meg abban a tényben, hogy szinte minden településen van szobra, emléktáblája, terek, utcák, közintézmények, egyesületek viselik a nevét.

47 évesen hagyta el Magyarországot, 45-öt töltött emigrációban, amely másfajta dimenzióba helyezte magyarságát, politikusi mivoltát, tulajdonképpen újra kellett fogalmaznia saját magát és lehetséges szerepeit.

Emigránsként azon kevesek közé tartozott, akik nagy korszakuk elmúltával is aktívan tudtak politizálni, a közéletbe bekapcsolódni még úgy is, hogy Törökországban, Angliában, majd az akkoriban létrejövő Olasz Királyságban élve óhatatlanul eltávolodott az itthoni valóságtól és lehetőségektől.

A politikával tehát sosem hagyott fel, megírta a kiegyezést bíráló Kasszandra-levelét, irányította magyarországi híveit és a Függetlenségi 48-as Párt tevékenységét a dualizmus idején, és akkor is, amikor a honosítási törvény értelmében megfosztatott magyar állampolgárságától. Az emigráció korai éveiben ismerte fel, hogy a szabadságharc elvesztésének egyik legsúlyosabb oka a hadvezetési hibák, a személyes ellentétek és a túlerő mellett a nemzetiségi probléma volt. A megbékélés jegyében írta Duna Konföderációs tervét, amelyben együttműködést szorgalmazott a Kárpát-medence népei között.

Az emigrációs lét magányosságát nagyban enyhítette, hogy városok hosszú sora választotta díszpolgárává.  Elsőként városunk tett így 1886. augusztus 8-án.

           Az 1886. december 5-iki rendkívüli közgyűlésen Molnár István polgármester hangsúlyozta:„Félegyháza város képviselő testülete midőn egyhangú lelkesedéssel hazánk száműzött nagy fiát, Kossuth Lajost díszpolgárrá választotta, sem              tüntetni, sem pedig az ország többi városai közül kitűnni nem akart, csak azon tiszteletet akarta leróni, mellyel a nagy hontalan remete iránt az ország minden rendű, rangú és politikai vallású polgára viseltetik…”

Félegyháza városának mint kezdeményezőnek jutott az a megtiszteltetés, hogy Kossuth Lajos saját kezűleg írt levélben köszönte meg a díszpolgárságot. Csak Félegyházának válaszolt, remélve azt, hogy köszönő soraiból ért majd a többi város és az ország lakossága is.

          „Ha Félegyháza városához intézett levelemet figyelemre méltatják a többi városok is, meg fognak győződni, milyen nagy erkölcsi jótéteménynek veszem polgártársaimnak ily kegyeletes megemlékezését.”

Tulajdonképpen ekkor, e gesztussal lesz Félegyháza nemcsak Petőfi és később Móra, hanem Kossuth városa is….

1894. márciusában Kossuthot ledöntötte lábáról az influenza, állapotáról naponta táviratban értesítették az országos lapokat, végül március 20-án este tizenegy óra előtt 5 perccel meghalt.

Halálával személye ismét a világ vezető híreinek témája lett, Torino/Turin városa nagy pompával adta át földi maradványait a budapesti delegációnak. 1894. március 30-án éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint a felesége és lánya hamvait szállító különvonat.  Temetési előkészületei politikai vihart kavartak, a szintén idős Ferenc József még ekkor sem akart nagyvonalúan fátylat vetni a múltra, halálában sem tisztelte meg hajdani ellenfelét. Az akkori miniszterelnöknek, Wekerle Sándornak később le kellett mondania, amiért sikerült megvalósítania az országos gyásznapot és a (díszsírhelyre) hazai temetést.

Osztrák területen némaság és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók ezrei álltak, térdeltek égő fáklyákkal a vasút mellett, beszédeket mondtak, Kossuth-nótákat énekeltek azokon az állomásokon, ahol a vonat megállt.

Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét április 1-jén a Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel, jelképesen 92 szál égő gyertya között. A nemzet nevében Jókai Mór búcsúzott Kossuthtól. Ferenc József utasítására sem a kormány és a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek nem vehettek részt hivatalosan a gyászszertartáson.

A Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi temetőig közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a turini remetét a Deák- és a Batthyány-mauzóleum közötti sírhelyre.

Kossuth máig a magyar szabadság nemzetközileg is elismert alakja. Marx és Engels a magyar Dantonként ünnepelték. Szobra áll New Yorkban, tere emléktáblával Párizsban, továbbá ő az egyetlen külföldi államférfi, akinek szobrot állítottak a washingtoni Capitoliumban.

Intézményünk 1990-ben vette fel annak a Kossuthnak a nevét, aki az iparostanonc-képzés megteremtéséért is fáradozott, és továbbra is nagy tisztelettel ápoljuk hozzá fűződő iskolai hagyományainkat.

Makra Flóra igh.